LizzeOlsen.Hu
Boldog születésnapot Elizabeth Olsen!

Nagy nap a mai, hiszen ma ünnepli 32. születésnapját kedvencünk. Ez alkalommal a családjától és barátaitól távol ünnepel, hiszen még mindig Angliában tartózkodik, ahol a Doctor Strange 2.részét forgatják. Ám vőlegénye vele van, és abban is biztos vagyok, hogy a stáb és a kollégák is felköszöntötték már Őt, hiszen – ha minden igaz – a forgatások már újrakezdődtek, így ez a jeles nap munkával telik Lizzie számára.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ELIZABETH CHASE OLSEN!

image image
image image

Képek vegyesen. Egy órásak a befejező részek?

A mai napon egy vegyes friss adaggal érkeztem hozzátok. Először is, jelent meg pár új poszter a sorozathoz. Ezenkívül egy újabb stills fotóval gazdagodtunk, ami a pénteki, azaz a 6.részhez tartozik. Az is kiderült tegnap, hogy nagyon jó a WandaVision nézettsége, hiszen jelenleg ez a legnézettebb sorozat az emberek körében.

Valamin felröppent egy olyan hír is, hogy az első évad utolsó három része mind egy-egy órás lesz. Erről hivatalos információ még nincsen, így ez leghamarabb majd csak pénteken, a 7.rész megjelenésével tudjuk majd meg.

wandavision_148998694_227715535701982_5393721367223865103_n.jpg marvelstudios_148187746_911963766008508_5876396176472084892_n.jpgwandavision_146450256_467416400933817_1331060022486728882_n.jpg
daa0ad28405627ed9d2787ae35aed1f2_4096x2730_20036c3d.jpeg

Galérialinkek:
Sorozatok – WandaVision – 1.évad – Poszterek
Sorozatok – WandaVision – 1.évad – Stills – 1×06 All-New Halloween Spooktacular!

WandaVision: 1×6 képek

Tegnap megjelent a WandaVision 1.évadának 6.része, ami a All-New Halloween Spooktacular! címet viseli, és ahogyan a címből is kiderül, a rész a Halloween hangulatát idézte. Természetesen most is kaptunk a részhez stills képeket, valamint most is készítettem kivágott képet. Ismét nagyon izgalmas részt kaptunk, és nem tudom elhinni, hogy három hét és véget fog érni az évad.

1.jpg ham1280_106_comp_v020_20210112_r709_bf65ee9c.jpeg
vlcsnap-2021-02-12-15h41m00s637.png vlcsnap-2021-02-12-15h42m13s571.png vlcsnap-2021-02-12-15h46m07s269.png vlcsnap-2021-02-12-15h47m09s188.png

Galérialinkek:
Sorozatok – WandaVision – 1.évad – Stills – 1×06 All-New Halloween Spooktacular!
Sorozatok – WandaVision – 1.évad – Screencaps – Epizódok – 1×06 All-New Halloween Spooktacular!

Itt a lizzieolsen.hu!

A mai napon egy hatalmas változás állt be az oldal életében, méghozzá az, hogy mostantól a lizzieolsen.hu címen érhető el a lap! Drága katie barátnőm meglepett ezzel a címmel, és a mai napon végre elérkezett a pillanat, hogy él a cím. Nagyon sok szenvedés árán sikerült idáig eljutni, ugyanis majdnem két hétig kellett levelezni a szolgáltatóval, mire sikerült rájönni egy problémára. Az új címhez, új külső is dukál! Lizzie Emmy magazinos képeit használtam fel ehhez, amihez a piros és fehér színeket párosítottam. Hamarosan érkezem tartalmi frissel is!

Kevin megnyugtatta Lizziet a családalapítással kapcsolatban

Lizzie a közelmúltban mesélt arról, hogy kételyei támadtak akkor, amikor Kevin Feige elárulta neki, hogy tervbe van véve a WandaVision sorozat, és a Doctor Strange 2. részében is szerepet fog kapni a karaktere. Lizzieben ekkor merül fel, hogy vajon ha ennyire kötött lesz a munkaideje, akkor mikor gondolkozhat azon, hogy a vőlegényével családot alapítsanak. Ám Kevin megnyugtatta Őt.

Ugyan azt mondom neked, mint Zoe-nak[Saldana] és Scarlett-nek[Johansson] is mondtam. Élvezd az életed, mi pedig majd körülötted dolgozunk.

Arról is mesélt, hogy nagyon szeret Paul Bettany-val együtt dolgozni.

Imádom. Mindigi szívesen dolgozunk egymással. A Marvel filmek forgatásán legtöbbször hülyének érzed magad, mert az emberek kezeslábasban vannak, az arcukon pedig pöttyök vannak. Kamerával ellátott sisakokat viselnek, mert éppen egy ijesztő szörnynek fognak kinézni. Én pedig ott állok, mintha a kezemből lőnék ki,és megmenteném vele a világot. Nagyon hülyén érzem magam, de ehhez én és Paul is hozzászoktunk.

Újabb stills képek az 5.részhez

Hét közepe van, így már nem kell sokat várni arra, hogy pénteken érkezzen a következő WandaVision epizód, ami már a 6.rész lesz, ez pedig az jelenti, hogy vészesen közeledünk az évadzáró epizódhoz. Múlthéten már hoztam nektek képeket az akkori részhez, de most megjelent néhány új stills az 5.epizódhoz, amiket csak most tettek közzé. Most 5 db új képpel bővült az album.

wel3160_105_comp_v002_20201209_r709_6fddb2dc.jpeg wex1360_105_comp_v006_r709_b1c32cbd.jpeg 2.jpg wvf3000_105_comp_v006_20201209_r709_2b8caf84.jpeg

Galéiralinkek:
Sorozatok – WandaVision – 1.évad – Stills – 1×05 On a Very Special Episode..