THR podcast – Wanda

Amint azt már tudjátok, a THR podcast elég hosszú, ezért eredetileg úgy gondoltam, két részletben hozom el. Viszont, találtam két olyan témát, amiről hosszabban esik szó. Ezért az első és a második rész után, a Sorry for Your Loss sorozatról, most pedig a Marvel Univerzumot érintő kérdésekről hoztam bejegyzést.

  • Joss Wheadon ajánlotta fel neki Wanda és Aaronnak Pietro szerepét, mikor éppen újraforgattak pár jelenetet a Godzillához. Elizabeth és Joss elmentek teázni, ahol Joss odaadott neki pár képregényt, hogy ismerkedjen a karakterrel. Elmondta, miben fog mégis eltérni és mi az amit sose kell viselnie. Aztán tanulmányozni kezdte a karaktert, segítséget kért a bátyától is, aki ismerte már, beszélt róla Aaronnak is. Ezt követően pedig hihetetlenül izgatott lett és várta a hivatalos hívást is.
  • • Először Elizabeth csak két filmre és egy cameora írt alá szerződést. Ő ezt egyáltalán nem is találta kevésnek, sőt, azt tartja furának, hogy valaki egyből 6-9 filmre ír alá. Úgy gondolja, a 2-3 filmes megállapodások azért sokkal felemelőbbek, mert ez azt jelenti, hogy a készítők igen is tovább akarják vinni a karaktert, látnak még benne lehetőségeket és nem csak azért írják bele egy filmbe, mert muszáj nekik…
  • • Az interjúban megkérdezték tőle, hogy lát-e valami hasonlóságot Leigh Shaw (Sorry for Your Loss) és Wanda Maximoff között. Hiszen, mind a ketten gyászolnak.

Persze, én vagyok a két karakter közös nevezője és igen, a gyász egy közös pont, de csak annyira, mint két random ember között, akik gyászoltak már életükben. Ezen kívül két teljesen különböző dologról beszélünk. Két különböző ember, két különböző dolgot élt át. Szóval, az én fejemben ők teljesen különbözőek.

  • • Kevin Feige a Végtelen háború és a Végjáték között állt oda Elizabeth elé és vázolta neki nagy vonalakban, hogy mi a terve Wandával és Vízióval.
  • • Elizabeth őszintén elmondta, hogy az elején igenis hezitált, hogy jó ötlet-e “kis képernyőre” vinni a sorozatot. Úgy érezte, Wanda és Vízió története olyan, ami mozivászonra való. De közben a TV nagy tisztelője és hát úgy gondolta, ez egy jó belépő. Félelmetesnek és mégis megtisztelőnek tartotta azt, hogy a WandaVision volt az első MCU alkotás, amit 18 hónap után a rajongók láthattak. Végül nagyon pozitívan csalódott. Nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy hányan nézték meg az epizódokat, és tök menőnek tartotta, hogy az emberek tényleg hetente nézik a műsort, beszélnek róla és szeretik.
  • • 115 napba telt leforgatni a sorozatot és elmondta, hogy komoly készülések voltak, hogy minél hitelesebbek legyenek.

A nap első felében megnéztünk egy csomó epizódot, aztán egyesével átmentünk a jeleneteken. Lényegében, dramaturg munkát végeztünk.

  • – Elmondta, hogy mai napig sokan nem hiszik el, de igen, tényleg élő közönség előtt vették fel az első részt. De csak az elsőt.

Az első napok, őrült napok voltak. Egyszerre voltak ijesztőek és szórakoztatóak. Fura volt közönség előtt forgatni. Úgy érzem, néha túl hangosan beszéltem, ami elég bizarr volt… Aztán, mikor befejeztük az első részt, az valami csodálatos érzés volt. Oké, szóval ennyi volt? Ez az első rész? Menő.

  • • Habár minden epizódban Wandát játszotta, mégis úgy érezte, mintha minden epizódban egy teljesen más karaktert játszana, hiszen Wanda is szinte teljesen más személyiség volt minden részben. Még az is változó volt, hogy mennyire van tudatánál, mennyire képes irányítani a dolgokat. Szerinte egyébként maga Wanda is egy jó színésznő, hiszen minden nap megpróbálta eljátszani, hogy minden úgy a normális, ahogy van.
  • • Már nagyon régóta beszélt arról, hogy mennyire szeretne igazi vígjátékban játszani, de eddig egyszer sem találták annyira viccesnek, hogy igent mondjanak rá, szóval ezeknek a sitcomos részeknek nagyon örült.
  • • Elizabeth szerint ez a sorozat nagyon fontos Wanda személyét illetően, hiszen eddig csak annyit láttunk belőle, hogy egy elveszett lány, nincs senkije és azonnal szuperhőssé vált. Ebben a sorozatban (legalább is az elején) viszont láthatjuk, hogy milyen is (lehetne) Wanda egyszerű nőként.
  • • Elmondta, hogy a WandaVision megjelenéséből nem sokat élvezhetett, ugyanis ő akkor már a Doctor Strange 2-őt forgatta egy kis városban. Megjegyezte, hogy pont ezért úgy érzi, mindenből kimaradt, hiszen semmi megjelenésen nem tudott ott lenni, de azt látta, hogy a többiek mennyire élvezik.
  • A WandaVision után egyébként nem volt megállás. Szerdán befejezték a forgatást, pénteken már indult is Angliába.

A Doctor Strange 2 egy olyan film, amiről örültem volna, ha hamarabb szólnak. 8 héttel a WandaVision forgatásának befejezése előtt szóltak nekem a történetről/karkterről.