WandaVision BTS képek + Jimmy Fallon műsorában

Ezen a héten ér véget a WandaVision, jövőhét pénteken pedig azt is megnézhetjük, hogy miként készítették a sorozatot, bepillanthatunk majd a kulisszák mögé.  Most kaptunk is egy kis ízelítőt, hiszen megjelent 4db kép, ezáltal pedig bepillantást nyerhetünk, hogy egy-egy epizód forgatása alatt, hogy igazították meg Lizzie haját és sminkjét.

Illetve kiderült az is, hogy Lizzie a Jimmy Fallon esti showműsor vendége lesz szerda este. Természetesen ismét online fog zajlani a beszélgetés a két fél között. Csütörtökön érkezem is majd hozzátok az interjúval, amint elérhető lesz.

bB9GJZIM1Uo.jpg wandavision-hair-makeup-bts.jpg eObcOf0dUOc.jpg -kiWR49kr_c.jpg

Galérialinkek:
Sorozatok – WandaVision – 1.évad – BTS