Jimmy Kimmel Live!

Elizabeth tegnap a Jimmy Kimmel Live! show vendége volt, ami természetesen online keretek között zajlott. A 7 perces beszélgetésben több dolog is elhangzott, illetve láthattunk egy rövid – eddig nem látott – jelenetet is a WandaVision-ből, Elizabeth elmondás szerint, ez a 60-as évekbeli részben lesz látható. Ezenkívül ezeket hangoztak még el.

• Lizzie Londonban van, és vőlegénye is vele tartott.
• Jimmy elnézést kért kedvencünktől, hisz Angliában már nagyon késő éjszaka volt, amikor a live ment.
• Ez már a második lockdown amit Lizzie átél három hónap alatt.
• Ő és Robbie szabálykövetőket, így otthon maradtak az év utolsó napján, a telefonjaikat beállították, hogy éjfélkor csörögjön, mert nem akartak lemaradni az éjfélről. Az utcán emberek ünnepeltek, iszogattak, és nagyon sokat tűzijátékoztak, erre az is tanúbizonyságot tett, hogy másnap a közeli park teli volt sajnos szeméttel.
• Amit már eddig is tudtunk az az, hogy a WandaVision az 50-es évektől fog kezdődni, és szépen haladni fognak az évtizedekkel a sorozat előrehaladtával.
• Habár tegnap még arról szóltak a hírek, hogy a lezárások nem állították meg a Doctor Strange 2 munkálatait, Lizzie elmondta, hogy leálltak a forgatásokkal, amiben a kórházak túlterheltsége játszott közre, és amíg nem javul a helyzet, nem állnak munkába.
• Illetve azt is elmondta, hogy biztonságban van, ás nagyon hálás a Disney-nek, hogy a karantén alatt is foglalkoztatják.